Igen, egy kicsit már mi is unjuk. Tyrese Gibson legújabb posztja azonban könnyen lehet, hogy a hetek óta tartó cirkusz végét jelenti, ami már csak azért is meglepő, mert a színész előző bejegyzése sikerült talán a legdurvábbra az eddigiek közül. Gibson ugyanis megfenyegette a producereket, hogy ha Dwayne Johnsont a 9. rész közelébe engedik, rá ne is számítsanak.

A poszt szövege sokaknál volt az utolsó csepp a pohárban, Gibson rajongóinak jelentős része is osztani kezdte a színészt a kommentek között, az ellentáborról nem is beszélve.

A jelek szerint Johnsonnak is most fogyott el a türelme, és egy munkatársával üzent Gibsonnak, ami láthatóan jobb belátásra bírta őt, noha a friss poszt szövegéről még mindig ordít a sértettség.

Gibson beszámolt róla, hogy nagyon érzelmes beszélgetésen van túl Johnson munkatársával, és ez lesz az utolsó posztja kollégájáról, egyébként pedig nagyon örül Justin Lin visszatérésének. Csak találgathatunk, mit üzent pontosan Johnson, amitől Gibson így behúzta a kéziféket, de ha valakitől, hát a Sziklától nem szeretnénk ilyen helyzetben üzenetet kapni.

Remélhetőleg ezzel valóban vége a méltatlan hisztériának, és Gibson vállvetve küzd majd Johnson oldalán a 9. részben. Hiteles nem lesz ugyan, de legalább megfizetik.