2015. november 17., kedd

Halálos iramban – Már itt is az univerzumépítés

Ha hihetünk Vin Dieselnek – márpedig miért ne tennénk-, akkor bekövetkezett az, amitől sokan tartottak: a Universal Pictures nem éri be néhány évente egy Halálos iramban filmmel, hanem csatlakozna az univerzumépítgetős trendhez.


Diesel nemrég azt mondta, hogy a Halálos iramban 8 (2017. április 14.) egy új trilógia első darabja, amely végül lezárhatja a szériát, nyilván a pénz beszél, így ne számítsunk rá, hogy egyhamar véget ér a kocsikázás. Erre enged következtetni a színész Variety-nek adott új nyilatkozata is, miszerint a Universal nem hagyja, hogy a franchise olyan gyorsan véget érjen, ugyanis egy sor mellékszál van éppen kidolgozás alatt, beleértve az előzményfilmeket is. Diesel szerint egy nagyon gazdag hátterük van, amit sokfajta módon kiaknázhatnak és már írtak is lehetséges sztorit pár karakter számára. A franchise bővítésének lehetőségét a Universal Pictures elnöke, Donna Langley is megerősítette, aki hozzátette, hogy létezik egy “szoba, ahová karaktereket tesznek be és vesznek ki.”

Hogy mely karakterekről lehet szó, az egyelőre homályos, a legevidensebb választás Dominic Toretto, azaz Diesel korai évei, de nem tudunk elmenni a gondolat mellett, hogy Hobbs, azaz Dwayne Johnson lehet a stúdió másik választása, valamint többek között megnéznénk Deckard Shaw (Jason Statham) magánakcióját is.


Forrás: http://cinestar.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése